EU Reading projekt – A könyvek összekötnek

A Szegedi Orczy István Általános Iskola már a kezdetektől részt vesz a Digitális Témahét kezdeményezésben. Ebben a tanévben az EU Reading eTwinning projekt – A könyvek összekötnek fejezetében kalandoztak a 2.a osztályos gyerekek a könyvek birodalmában. Bemutatták kedvenc történeteiket, választott mesehősüket társaiknak a lehető legváltozatosabb módon. Megtervezték saját könyvük borítóját, írtak kedves hőseikről, sokat játszottak, játszva tanultak, és közben mindvégig együttműködtek a modern technika segítségével.

A másodikosok gondoltak olaszországi kis barátaikra, eTwinning partnereinkre, akiknek szerették volna együttérzésüket kifejezni ebben a számukra különösen nehéz időszakban. Egy mese született, melyet a gyerekek tanító nénije írt, saját történetüket pedig a gyerekek illusztrációikkal díszítették. A mese szövegének fordítása a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, dr. Sermann Eszter és tanítványai segítségével valósult meg angol és olasz nyelven. Az olaszországi gyerekek szintén rajzoltak a történethez, másodikosainkkal együttműködve részt vettek egy online magazin megalkotásában.

A projekt és a sok könyves kaland igazolja, hogy a könyvek valóban összekötnek. Az általuk közvetített üzenet, az átélt élmények megosztása átsegíthet a nehézségeken, ahogy az a másodikosok által választott kedves mesehősökkel is történt.

Az EU Reading projekt- A könyvek összekötnek című programunk összefoglalója az alábbi linken érhető el:

https://sway.office.com/0JaRi2By58ZHzClb?ref=Link

Jó olvasást, kalandozást kívánunk!