Gianni Rodari Emlékverseny 2024

Iskolánkban immár huszonegy éve szervezzük meg a Rodari versenyt. Eddig csak a veszélyhelyzetben fordult elő, hogy nem tudtuk meghívni az olasz nyelv- és kultúra szépségei iránt érdeklődő diákokat, pedagógusokat. Idén május 9-én találkoztunk.

Gianni Rodari tanító, író, költő volt, aki jól ismerte a gyerekek világát. Műveit érdemes olvasni, hiszen tele vannak vidámsággal, örömmel, bizalommal.

Ezúttal Rodari gyermekverseiből választottuk ki az Ezüst, arany, gyémánt szókat…valamint a Hosszú utazás című műveket, melyek alapján sok ügyes gyermek készített illusztrációt. A diákok alkotásai színes keretbe helyezték rendezvényünket.

A versenyünkre jellemző a gyermekközpontúság. Szeretnénk, ha az iskolánkba látogató gyerekek jó hangulatú rendezvényen vehetnének részt. Ezt támogatja, hogy a Somogyi-könyvtár munkatársai remek foglalkozást szerveztek a gyerekeknek, ahol a modern technológia is fontos szerepet játszott. A diákok online kirakóval játszhattak, a pénzügyi tudatosság jegyében iPad Osmo eszközzel pizzát készítettek, majd játékos módon kiszámolták az árát. Tésztafajtákat azonosítottak, apró robotokkal jártak be érdekes útvonalakat, megismerték Rodari műveit.

A foglalkozás mellett versenyzőket fogadhattunk intézményünkben. A legkisebbek – akik a Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskolából és a Szegedi Orczy István Általános Iskolából érkeztek – magyar nyelven mondták el Rodari verseit.

Második osztályostól a hatodik osztályosokig szerepeltek olyan diákok is, akik szép felkészültséggel, olasz nyelven szavaltak a zsűri előtt. Ebben az évben versenyünk országossá nőtte ki magát, már Budapestről is érkezett csoport iskolánkba. Szegedről a Dózsa és a Rókusi iskolák tanulói szerepeltek intézményünk olaszul tanuló diákjai mellett.

A rendezvény eredményhirdetését a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartottuk, ahol a résztvevők együtt énekelték el az Oroszlánkirály meséből jól ismert dalt olaszul, amely az élet körforgásáról szól.

Öröm volt látni a lelkes versmondókat, az önfeledten játszó gyerekeket, a gyermekközpontú zsűritagokat, könyvtárosokat, büszke szülőket és pedagógusokat, akikkel együtt tölthettünk egy szép délutánt a Szegedi Orczy István Általános Iskolában. Jövőre ismét találkozunk!

Kiss Mónika
olasznyelv-tanár

Ajánlott bejegyzések