Tök Orczy elnevezéssel immár második alkalommal rendezett iskolánk Halloween napot, pontosabban napokat. Hiszen idén október 14-16. között három napig zajlottak a programok, melyeken az alsó és a felső tagozat is részt vett.

Hétfőn reggel a felsősök egy remek angol nyelvű jelenettel nyitották meg a rendezvényt, majd a különböző tanórákon, illetve szünetekben a gyerekek megismerkedhettek a Halloween hagyományával, eredetével. Természetesen az angol nyelvtudás elmélyítése volt az egyik fő cél, a különféle feladatok nagy része ezt szolgálta. Technikaórán a Halloweenhez köthető süteményeket sütöttek a diákok, rajzórán pedig fantáziadús, ijesztően jópofa plakátok készültek.

Fizikai és kémiai kísérletek, cukorkakeresés, töklámpa készítése, tánc, puzzle játékok, logikai fejtörők színesítették a programsorozatot. Az utolsó napon a tanárok és a diákok activity játék keretében mérték össze tudásukat, majd következhetett a záróbuli, ahol a gyerekek a korábban általuk leadott zenék segítségével vezethették le a „rémségek” okozta feszültséget.