Az idei, 2023/2024-es tanévben egy korábbi hagyományt elevenítettünk fel az Orczy István Általános Iskolában a leendő elsősök számára.
Meghívtuk a Széksósi úti Óvoda, a Negyvennyolcas utcai Óvoda, a Bölcs utcai Óvoda nagycsoportos kisgyermekeit és az óvónéniket, hogy vegyenek részt egy-egy iskolai foglalkozáson, a negyedikes évfolyamainkon. Nagy izgalommal vártuk a szünet utáni találkozásokat november 9-én, 10-én, és 13-án.
A 4.a osztályban, Aranka néni óráin, interaktív feladatokba kapcsolódhattak be a csemeték. A 4.b osztályban, Kati néni, foglalkozásain Galiba projekten vehettek részt az óvodások.
Öröm volt látni a gyerekeken a vendégvárás pillanatait, valamint az érkező vendégek érdeklődő tekintetét. Minden tevékenységet átjárt a játékokból fakadó, érzelmekkel átszőtt tevékenykedésen, tapasztalaton alapuló tanulás.
A gyerekek összekapcsolták életünkben az idősávokat, jelen-múlt-jövő. Megteremtették a pillanatból fakadó csoda élményét. Bízom benne, hogy ezt együtt sokszor átélhetjük még!
Pós Katalin Gizella tanítónő
(közzététel: 2023-11-15)