Idén hagyományainkhoz híven ismét részt vettünk a rendhagyó módon, online megrendezett Kőrösy Közgazdászpalánta Versenyen. Iskolánkból 2 csapat vállalta a felkészülést és a megmérettetést. Az október 4-én kezdődő versenyen az iskola honlapján megjelenő feladatokat kellett megoldani. A két internetes forduló után következett a mindent eldöntő harmadik forduló, ahol érdekes tesztfeladatsort kellett kitölteni. Izgalommal vártuk az eredményhirdetést, amelyen 13 csapat közül az Okostojások nevű csapatunk a második helyezést szerezte meg. A verseny során értékes tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodtak a gyerekek.

A csapat tagjai: Balogh Benjamin, László Lilien, Lapu Laura 7.a osztályos tanulók

Felkészítő tanár: Tapodiné Atlasz Marianna